Tevékenységünk - 2005/2006

Biztonságpolitika

2005-ben sor került első nagyobb vállalkozásunkra, az „Euroatlanti Biztonságpolitikai Forrásgyűjtemény" kiadására, amely a Külügyminisztérium támogatásával valósulhatott meg. A kiadványt 12 000 példányban, CD-ROM formájában jutattuk el a HVG budapesti közületi előfizetői csoportjának, az ország összes középiskolájának, a nagyobb könyvtáraknak és egyes határon túli magyar szervezeteknek. Az „Euroatlanti Biztonságpolitika Forrásgyűjtemény" című kiadványunk anyaga nem sokkal később elérhetővé vált az interneten a Corvinus Követség portálon, amely az Egyesület tudományos ismeretterjesztő tevékenységének gyűjtőfelülete (www.corvinusembassy.com). Erre építve megkezdődtek egy biztonságpolitikai témákkal foglalkozó oldal, a Biztonságpolitikai Szemle munkálatai is. Célunk az érdeklődő polgárok tájékoztatása, s egyben saját eseménytudatosságunk növelése is volt.

Az ismeretterjesztő tevékenységünk nem állt meg az online tájékoztatásnál. Három helyszínen - Budapest, Székesfehérvár, Veszprém - tartottunk előadásokat tanároknak, könyvtárosoknak és népművelőknek a téma prominens szakértőivel „A Magyar Köztársaság kül- és biztonságpolitikai kihívásai a XXI. században" címmel. Az előadások célja az volt, hogy az országgyűlési választások évében a hallgatóság egy pártpolitikától mentes, objektív, átfogó és szakmailag megalapozott képet kaphasson Magyarország jelenlegi helyéről a nemzetközi rendszerben, az országot fenyegető régi és új biztonsági kockázatokról és a hazánk előtt álló feladatokról, kihívásokról. A rendezvény előadói - a Corvinus Egyesület tagjai mellett - Dr. Gyarmati István, Dr. Nógrádi György és Prof. Dr. Gazdag Ferenc voltak.


Európai Unió

Az Európai Parlament Tájékoztatási Főigazgatóságának támogatásából egy, az Európai Parlament szerepét, működését és történetét bemutató és figyelemmel kísérő információs internet portált alakítottunk ki Európai Parlamenti Szemle néven. A mintegy 400 oldalnyi szakmai háttéranyagot tartalmazó oldal internetes újságként üzemel. Célja, hogy az Európai Unió és különösen az Európai Parlament tevékenysége iránt érdeklődőket naprakész, pontos és részletes anyagokkal lássa el.

  • Az EP Corvinák menüpont alatt az Európai Parlamenttel kapcsolatos legfontosabb történelmi, jogi és intézményi vonatkozások találhatóak meg közérthető formában, amely azok számára is megkönnyíti a hírek követését, akik még nem rendelkeznek ilyen jellegű háttérismeretekkel.
  • Sajtószemle rovatunkban az Európai Parlament plenáris ülésein történtek összefoglalása mellett folyamatosan frissülő, jórészt külföldi sajtótermékek és az Európai Parlament hivatalos oldalán közzétett publikációk alapján írt tematikus cikkek kapnak helyet. A magyar képviselők munkájának nyomon követése kiemelt figyelmet kap a rovatban.
  • Az Elemzések rovat nagyobb lélegzetű, átfogóbb, de az aktualitásokhoz kapcsolódó tanulmányokat tartalmazza. Itt kap helyet az EP kiemelkedő személyiségeit bemutató portrésorozat is, amelynek célja, hogy az eurokraták és választóik között húzódó szakadék csökkenjen, és ezzel közvetve hozzájáruljunk a 2009-es EP-választásokon való minél magasabb részvételhez a jelenlegi képviselők (egyben potenciális jelöltek) bemutatásán keresztül.
  • A hónap témája olyan összefoglalókat takar, amelyek az Európai Parlament napirendjét uraló, vagy Európai Unió számára kiemelten fontos, az EP-t is érintő kérdéseket járják körül. Minden hónapban a kijelölt téma szakértőjének számító egyik magyar EP-képviselő áll a szerkesztők rendelkezésére egy interjú erejéig, hogy segítséget nyújtson a választott részterület feldolgozásában.



Magyar-szlovák konferencia

szlovakia_068.jpgTevékenységeink mellett, nemzetközi kapcsolatok kiépítésével is szeretnénk külügyi jártasságunkat, ismereteinket gyarapítani: a visegrádi országok nemzetközi tanulmányok szakos, illetve a külügyek iránt érdeklődő hallgatóival igyekszünk szakmai közösséget létrehozni. Ennek első állomása a budapesti Szlovák Nagykövetségen tartott rendezvényünk volt, melyen az egyesület tagjai a besztercebányai Matej Bel Egyetem nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóival vettek részt kerekasztal-beszélgetéseken. A rendezvény célja elsősorban a két ország euroatlanti integrációs tapasztalatainak cseréje, egymás kultúrájának, illetve aktuális külpolitikai és gazdasági kihívásinak és lehetőségeinek szélesebb körű megismerése volt. A rendezvény feletti fővédnökséget a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete, Juraj Migas úr vállalta. Ez a konferencia alkotta az alapját a későbbi Visegrádi Konferenciasorozatnak.


Tanulmányi Verseny

A magyar külpolitika és diplomácia, valamint azok népszerűsítése céljából egyesületünk kétfordulós, országos középiskolai tanulmányi versenyt szervezett. A verseny célja, hogy a magyar középiskolások jobban megismerhessék a magyar külpolitikát és diplomáciát, és ennek történetét, illetve bepillantást nyerhessenek a hazánk számára fontos politikai, gazdasági és kulturális nemzetközi folyamatokba. Kiemelt cél az egyéni kreativitás és képességek, valamint a csoportszellem fejlesztése. A verseny tanulságul szolgál a diákok számára, és pontosan azokat a kompetenciákat fejleszti, melyekre szükségük lesz későbbi tanulmányaik folyamán. E szempontok alapján 2006-ban a diákok az euroatlanti biztonságpolitika aspektusaiba nyerhettek betekintést.

A versenyek, amelyre 3-4 fős középiskolás diákok alkotta csapatok jelentkeztek, két-két fordulóból álltak: egy esszé- és tesztfeladatból álló „internetes" fordulóból és egy szóbeli megmérettetésből, amelyre a legjobb eredményt elért csapatok juthattak be. A döntő során pedig a résztvevő csapatoknak először a saját maguk által választott esszétémából kellett egy 15 perces előadást tartaniuk, majd válaszolniuk a zsűri által feltett kérdésekre. A prezentációkat követte egy szakkönyvhasználati teszt, melynek során a versenyzőknek adott idő alatt ki kellett tölteniük egy átfogó, részletes kérdőívet a megadott témákban. A zsűrit a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület tagjai alkották, 2006-ban az elnök a Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központjának tudományos munkatársa, Rácz András volt. A tanulmányi versenyen meglepően tapasztaltuk, hogy mennyire naprakészek és alaposak a nevezett középiskolások külügyi ismeretei. A verseny fődíjaként az első három helyezést elért csapat bécsi kirándulást nyert, melynek keretében meglátogatták a bécsi nagykövetséget is. A verseny létrejöttét a Budapesti Corvinus Egyetem, a Magyar Külügyi Társaság és a Külügyminisztérium tette lehetővé.


Oktatási tevékenység

A tanulók külügyi érdeklődésének növelése céljából a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület tagjai a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban 11. és 12. évfolyamos diákoknak rendszeres szakkör formájában mutatták be az Európai Unió működését, illetve Magyarország lehetőségeit az európai integrációban a 2004-2005-ös tanév folyamán. Az előadásokra az egyesület tagjai egyénileg készültek fel és PowerPoint prezentációkkal mutatták be az egyes témákat. Különös hangsúlyt helyeztünk az oktatásügyre, mobilitásra és a környezetvédelemre.


Az ELTE Jogi Szekció megalakulása

Egyesületünk ebben az évben egyetemen kívüli szekcióval is bővült. Tevékenységünk felkeltette az ELTE joghallgatóinak figyelmét, s mivel a jogi kar híján van külügyi tevékenységet végző diákszervezeteknek, s hogy kölcsönösen szélesebb látókörre tehessünk szert, az Egyesületen belül létrehoztuk az ELTE Jogi Szekciót. Közös programjainkra nagy várakozással tekintünk.

Eddigi eredményeinket mintegy elismerve, a Külügyminisztérium augusztus 14-én helyet biztosított számunkra a Sziget fesztiválon. Az egyesület külpolitikai témájú kvízjátékokkal, vetélkedőkkel várta az érdeklődőket, emellett beszélgetéseket folytattunk aktuális nemzetközi kérdésekről, illetve kiosztásra kerültek az egyesület által 2005-ben elkészített „Euroatlanti Biztonságpolitikai Forrásgyűjtemény" című CD-ROM kiadvány példányai is.

Híreink - Letölthető dokumentumok

 

CKKE bemutatkozás

Bemutatkozó előadás

 

CKKE a Szigeten!


Young experts of Visegrad for the Future of Europe - zárókonferencia

Meghívó / Letter of Invitation / Összefoglaló az eseményről

 

Hallgatói Program

Fontos információk

 

Sinológiai Szemle

Megjelent a Sinológiai Szemle!!!